Meleg Kata cikke a Sószóró (A Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet lapja) 2011 áprilisi "Színről színre" számában
„A szín: élet. Színek nélkül halott lenne a világ.”
(Johannes Itten)
1. Miért nem varázslás a festészet?
Furcsa dolog: festést, színeket, bármit, ami nem nyelvi kategória, nyelvileg megragadni. Miközben festek, leírhatatlan indíttatásokra születnek érzések, bontakozik a játék, különböző szakmai fogások követik egymást. Abban a pillanatban, amikor erről a folyamatról beszélni kell, vagy érthetetlennek tűnik, vagy annyira misztikusnak, mint az alkimisták tudománya. Miközben a festés cseppet sem misztikusabb a főzőművészetnél.
2. A festés mint az anyag „felemelése”
Színeknek az ember különböző fényjelenségeket látott: látta, hogy a Nap kápráztató, sárga vagy vöröses; nézte a víz kékjében tükröződő eget; találkozott a különböző földeknek sárgájával, narancssárgájával; a vér pirosával; ásványok kékjével, zöldjével, sárgájával és a növényvilág színeivel. Mióta az ember fest, eredendően ásványi és növényi anyagokból állítja össze a festéket. A festék nem más, mint anyag. Amikor festek, a rendelkezésemre álló anyagokat hozom olyan helyzetbe, hogy a sajátosságuknak megfelelő módokon viselkedjenek: például a rájuk jellemző módon tudjanak összefolyni; tudjanak kicsapódni vagy kifakulni. Nem az a fontos, mit festek, sokkal inkább az, hogy hálát adva a teremtettségért, ezeket a földi anyagokat új valósággá emelhetem.
3. A festés mint tükör
Miközben élem a hétköznapjaimat, nehezen veszem észre, hogy az embertársaimmal milyen vagyok. Amikor a lehető legkevesebb beavatkozással tudok rendszert teremteni az egymással valahogyan viselkedő anyagok között, érzem, szabad vagyok lelkileg is. A színeknek hangulatot befolyásoló, hőérzékelésre kiható, térérzékelést árnyaló és kulturális jelentéssel bíró szerepük van (pl. kék ’hit, szomorúság’, sárga ’vidámság’, zöld ’bölcsesség’, narancssárga ’élet’…) – színhasználatomban saját lelkiállapotomat látom színekbe kódolva. A befogadó a saját lelkiállapotát is belevetítheti a kép színeibe, ráadásul közben megsejteni vél valamit a festő lelkiállapotából is.
4. A festés mint játék
Miközben a festést elvont, titkos tevékenységként gondoljuk el, aközben anyagokat borogatok, és gyönyörködöm abban, milyen szépen folynak össze; azzal szórakozom, hogy ezekből a foltokból rendszer legyen, esetleg utalhasson a néző számára valamilyen valóságelemre.
5. A festés mint mellérendelő viszony
Ha valami jó műalkotás, akkor párbeszéd is. Párbeszéd az anyag és alkotó között, hiszen kibontom az anyagokban rejlő lehetőségeket, ha kell, visszafogom őket. Ugyanilyen mellérendelő viszonyon alapuló párbeszéd van az alkotó és a befogadó között is, és a befogadó és a kép között is. A kép a néző lelkében fejeződik be, érzéseket vált ki és emlékképeket hív elő.
Színvarázsló: Agárdi Lajos
„Cikk-főzésben” segített: Meleg Kata