Nagyvárad M.M. Pódium és Várgaléria 2010

Hajdúszoboszló Online

Másfél évtizednyi múltra tekint vissza az a kapcsolat, amelynek jegyében rendszeres a jövés-menés a nagyváradi magyar közösség és a hajdúszoboszlói kultúra képviselői között. Az elmúlt évben a Festum Varadinum rendezvénysorozat jegyében először mutatkozott be két festőművész a fürdővárosból a váradi várban. Most szintén két alkotó képeit vitték ki bemutatásra. A tárlatmegnyitón együttműködési megállapodás aláírásával szentesítették az élő kapcsolatot.

Az eseménydús XIX. Festum Varadinumot április 25. és május 2. között tartják meg Nagyváradon. A Varadinum Kulturális Alapítvány rendezvénysorozata keretében két hétig tekinthető meg a hajdúszoboszlói Szatmári Lajos és Agárdi Lajos képzőművészek alkotásaiból egy-egy csokorra való.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, önkormányzati képviselő, a nagyváradi magyar civil szervezetek elnöke is szólt az egybegyűltekhez. Köszöntötte a vendégeket a házigazda Meleg Attila, a várban működő Matyi Műhely Bábszínház igazgatója, majd tárlatnyitó gondolatokat mondott Holló Barna képzőművész, a nagyváradi egyetem képzőművészeti fakultásának tanára. A kiállított művekről nem kívánt műelemzést tartani, hogy a szemlélődőben szabadon indíthasson meg gondolatokat.

A látogatás részeként a kiváló együttműködést írásban is rögzítették a publikum előtt Berényiné Szilaj Ilona, a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója és Meleg Attila.

Az eseményt csodálatos hegedűszó, továbbá Meleg Vilmos színművész lélekindító szavalatai tették még bensőségesebbé a hűvös falak között.

Az EU-támogatással megkezdett felújítás alatt álló várban még egy ideig működik a néhány éve életrehívott mini színház, mellette a galériahelyiség. A romok, a több évszázados falak között egy más, letisztult kultúrát közvetítő, szívdobogtató közegbe csöppen a látogató az elgépiesedett, túlmodernizált, elkényelmesedett világból.

A tárlatmegnyitón részt vettek a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár munkatársai is. Ölveti Gábor főlevéltáros szólt arról, hogy a Bocskai-oklevelek a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban c. kiállítás is látható a Festum Varadinum jegyében április 27-től a vár multifunkcionáis termében.

Eredeti cím: Újabb szoboszlói képek a Festum Varadinumon
Szöveg és képek: Tibai Irma


Erdély Online

2010.04.27

Nagyvárad – Hétfő délután a XIX. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében a nagyváradi M. M. Pódium és Várgaléria, valamint a Hajdúszoboszlói Galéria szervezésében kettős kiállítás nyílt előbbi helyszínen.

Az alaphangulatot Bocskai Tímeának, az M. M. Pódium művészének hegedűjátéka teremtette meg. Az egybegyűlteket Meleg Attila előadóművész, az M. M. Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte. Azon meggyőződésének adott hangot, hogy a XIX. alkalommal megszervezett Festum Varadinum eseménysorozat a magyarság ünnepe. Ugyanakkor bejelentette: együttműködési megállapodást köt az által vezetett civil szervezet és a hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár. A helyszínen aláírt szerződés célja (magyarországi részről Berényiné Szilaj Ilona igazgatónő látta el kézjegyével a dokumentumot) a kulturális kooperáció kiszélesítése a művészetek különböző területeire, illetve a közös pályázás. Dr. Fleisz János városi tanácsos, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke szintén úgy vélte, hogy a Festum Varadinum a régió egyik legfontosabb eseménye, mely alátámasztja, hogy a kultúrának összefogó ereje van. Hozzátette: ennek vonzerejét bizonyítja, hogy a környező települések alkotói, közéleti szereplői is megtisztelik jelenlétükkel a rendezvényeket.

Szelektíven sugallják

Szatmári Lajos és Agárdi Lajos hajdúszoboszlói festőművészek alkotásait Holló Barna egyetemi tanár, képzőművész értékelte. Hangsúlyozta: a különböző hangulatokat árasztó tájképek, illetve csendéletek más-más időszakban készültek, és nem csupán illusztratív jelleggel kerültek bemutatásra. Agárdi Lajos festményei nem esetlegesek, hanem szelektíven sugallják a mondanivalót, ami egy kép alapvető követelménye. Szatmári Lajos alkotásai részletgazdagabbak, “fakturális odafigyelést” igényelnek, s arra az örök titokra irányítják a figyelmet, hogy az anyagszerűséget át kell élni, hiszen alapvető különbség van egy nejlonzacskó és egy vászon lefestése közt.

A vernisszázson közreműködött Meleg Vilmos színművész. Az ingyenes tárlat május 8-ig látogatható, a Festum ideje alatt 10-12 és 17-19 óra között, azt követően pedig csak délutánonként.

Nagyvárad M.M. Pódium és Várgaléria 2010_1
Nagyvárad M.M. Pódium és Várgaléria 2010_2
Nagyvárad M.M. Pódium és Várgaléria 2010_4
Nagyvárad M.M. Pódium és Várgaléria 2010_5
Nagyvárad M.M. Pódium és Várgaléria 2010_6
Nagyvárad M.M. Pódium és Várgaléria 2010_7
Nagyvárad M.M. Pódium és Várgaléria 2010_8
Nagyvárad M.M. Pódium és Várgaléria 2010_9
Nagyvárad M.M. Pódium és Várgaléria 2010_14